Rendezvényszervezés
| Szerző: tp

Újra Nico Rosberg nyert

Az idei harmadik futamán a harmadikat is behúzta Nico Rosberg  a Mercedes német pilótája.A legendás Keke Rosberg fia pálya pályafutásának egyik legkönnyebb versenyhétvégéjén van túl. A szombati időmérőt és a vasárnapi futamot is uralta.

Rosberg, F1, Mercedes,Ferrari

Újra Nico Rosberg nyert

Nem indult minden simán azonban. A pénteki ismerkedős nap után már látszott, hogy nem lesz olyan sima futama a világbajnoki címvédő alakulatnak, ami csak rosszabb lett azáltal, hogy a szombati első edzést a Ferrari vitte el, majd az egyéni címvédő Hamilton kocsijával akadt több probléma többek között kapott egy 5 rajthelyes büntetést is váltócsere miatt, ami által végül az utolsó helyen találta magát a rajtrácson.

Az addig jól menő Ferrarik hibáztak, így az edzést megnyerő német mögé közvetlenül egy Red Bull, nevezetesen Ricciardo fért be. Érdekes volt, hogy mind a két elől lévő német a saját stratégiáját gondolta nyerőnek a verseny előtt, hiszen mind a ketten megspóroltak egy-egy szett friss gumit, ami nagyon fontosank ígérkezett az egyébként nagy gumifogyasztó pálya hírében álló Kína aszfaltcsíkon.

A futam pedig érdekesen indult. Ricciardo lerajtolta Rosberget, míg a két Ferrari a másik Red Bullos Kvyat közreműködése által (legalábbis Vettel szerint) ütköztek.








CIKKEK

Ízorgia és kulináris élvezetek

A tavasz és a nyár frissességét hozzuk el neked, ínycsiklandó fogásokkal, amelyek a legjobb alapanyagokból készülnek. Ünnepeld rendezvényeidet a Symbolban, ahol a menük is új köntösben fogadnak.  

Symbol Budapest Álomesküvő helyszín

Lenyűgöző, bulis, elegáns esküvőt szeretnétek a szabad ég alatt, mégis esőbiztos helyen? Ne keressetek tovább!

levegő akrobata a Symbolban

Noha a tavasz színeivel könnyen fel lehet dobni egy céges rendezvény hangulatát, a dekoráción kívül akad jó néhány ötletünk, amitől garantáltan leesik majd a vendégek álla!

További cikkek >