Rendezvényszervezés

BL alatt, előtt, után

Kedden megkezdődtek a Bajnokok Ligája nyolcad döntőinek visszavágói. Most pedig el is mondjuk nektek, hogy mi történt ezen a héten, tarts velünk a Bajnokok Ligája meccselemzésen! 

Bajnokok Ligája eredmények

A nap fő meccsén a Real Madrid 2-0 arányban diadalmaskodott az As Roma felett. Az első meccsen is ugyanilyen arányban győzött a spanyol alakulat, így a visszavágóra is nyugodtan készülhettek, főleg annak tekintetében, hogy a napi formájuk is megfelelőnek tűnt a Celta elleni 7-1-es siker okán. Az olaszok jó formában érkeztek a meccsre, mert az edzőváltás óta sorra nyerték a meccseiket és hazájukban is feljöttek a bajnoki tabella harmadik helyére, ami jövőre ismét BL helyet jelentene számukra.

 

A meccs viszont igen érdekesen alakult, mert az olaszok nem adták magukat könnyen, sőt! Három támadóval álltak fel, ami nem éppen az olaszos stílus jellemvonásainak egyike és a meccsen is bizonyították, hogy így mennyire szimpatikusabb „elbukni”. Mert, hogy a Roma jól játszott, helyzeteket, ziccereket alakított ki, csak hogy azokat ki is hagyta. Az olyan tapasztalt futballista, mint Dzeko vagy a hatalmas tehetség Szalah lába is megremegett a kapussal szemben. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a rutinosabb csapat nem hagyta ki a lehetőségeit és a briliáns Ronaldo és a kérdéses tehetségű (mert hogy Madridban még pont semmit se bizonyított) James góljaival végül is simán nyertek.

 

A nap másik meccsén, az első meccsen is nyerő Wolfsburg megint legyőzte a belga bajnok Gentet és 4-2-es összesítéssel megérdemelten jutottak tovább. A mai két meccs közül megint kiemelkedik az egyik, nevezetesen a Chelsea-PSG meccs. Az első meccsen a párizsiak nyertek Cavani és Ibrahimovic góljaival, amire csak egy góllal tudtak az „angolok” válaszolni. Az idézőjel használata jogos, mert az előzetes kezdőcsapatban egy angol szereplése van feltüntetve a védő Cahillé (igazsághoz hozzá kell tenni, hogy a másik oldalon sincs sokkal több francia játékos, szóval itt is erősen indokolt az idézőjel…) A PSG hét végén csak 0-0-t ért el a saját bajnokiján, bár a bajnokságot így is 23 pont előnnyel vezeti a Monaco előtt. Nagyon ritkán kapnak ki hazájukban, legutóbb február végén szenvedtek vereséget a Lyon otthonában.

 

A Chelsea sem tudott nyerni az utolsó meccsén, szerény 1-1-et játszottak a Stoke ellen. A bajnokságban csak a 10. helyen állnak, ami a játékosok év eleji akciójának tudható be, ami végül edzőváltásba torkollott. Azóta a londoniak vállalható szezont futnak, de ha jövőre is minimum EL-ben akarnak indulni, akkor a legkönnyebb a BL győzelem lenne számukra. Távol vannak Európától. Ennek ellenére én rájuk fogadnék, célfutballjuk nagy csatában eredményre vezethet.

 

A nap másik meccsén a Zenit az orosz tél végén fogadja a Benficát. A luzitánok egy gólos előnnyel várják a visszavágót, kérdéses, hogy mennyire fognak megfázni a visszavágón. A játékvezető Kassai Viktor lesz, nekünk ezért is lesz érdemes ezt a meccset figyelni. Ha az előző meccsen tippeltem, akkor itt is megteszem: úgy gondolom a portugálok nem csak a néhány megfázás gyötrelmei miatt fognak szenvedni csütörtök reggel…

 

Ha szeretnél te is szurkolni kedvenc csapatodnak, akkor látogass el a Puskás Pancho Sport Pub-ba, asztalfoglalásért kattints ide! 

 








CIKKEK

Ízorgia és kulináris élvezetek

A tavasz és a nyár frissességét hozzuk el neked, ínycsiklandó fogásokkal, amelyek a legjobb alapanyagokból készülnek. Ünnepeld rendezvényeidet a Symbolban, ahol a menük is új köntösben fogadnak.  

Symbol Budapest Álomesküvő helyszín

Lenyűgöző, bulis, elegáns esküvőt szeretnétek a szabad ég alatt, mégis esőbiztos helyen? Ne keressetek tovább!

levegő akrobata a Symbolban

Noha a tavasz színeivel könnyen fel lehet dobni egy céges rendezvény hangulatát, a dekoráción kívül akad jó néhány ötletünk, amitől garantáltan leesik majd a vendégek álla!

További cikkek >