Rendezvényszervezés
| Szerző: Symbolbudapest.hu

Az Albert

Albert Flórián az egyetlen magyar aranylabdás. Ő volt az, aki megélhette, hogy életében stadiont neveznek el róla. Számos emlék, vándorkiállítás mellett többek között az új FTC stadion melletti utca is az ő nevét viseli, az új stadion előtt pedig már az ő szobra is vigyázza zöld-fehér klub stadionját a legendás Springer-szobor mellett.

Albert Flórián

 

Beceneve is megmutatta, hogy mekkora futballista volt: a Császár. Intelligenciája, góléhsége segítségével kitűnt az akkor még nem oly’ szegényes magyar futballból. Mikor tehetségek százai rohangáltak a magyar pályákon (ma ezeket az embereket sztároknak neveznénk), közülük tűnt ki a Fradi egykori csatára. Mikor a magyar futballnak az Aranycsapat szétszéledése miatt romokban kellett volna hevernie ő kitűnt eredményességével, eredményeivel, ezáltal elnyerve az egyetlen magyar aranylabdát 1967-ben. A méltán híres Szepesi György szerint a bombaerős, majd hogy nem verhetetlen Aranycsapatba is befért volna.

 

Kritikusai sokszor szapulták, hogy alig fut(…), hogy néha hosszú percekig csak álldogál, de ezekre a kritikákra ő a játékával és az utánozhatatlan stílusú replikájával válaszolt: 

„Mint Kosztolányi fái, úgy tartoztam az Üllői úthoz. A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldigáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldigálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak.”

 

Albert Flórián eredményei

 

  • A Fradival 4-szeres bajnok, 1-szeres Magyar kupagyőztes, 1-szeres VVK győztes volt. Hihetetlen, de a négy bajnoki arany mellé még szerzett nem kevesebb, mint 11(!) bajnoki érmet.
  • A válogatottal nyert bronzérmet olimpián(1960) és eb-n (1964).
  • Kétszeres világválogatott volt és 1962-ben a világbajnokság gólkirálya lett.
  • Eredményességi mutatói jobbak, érdemeinek listája hosszabbak, mint manapság egész futballcsapatainké.

 

2011-es halála valódi sokként érte az egész egyetemes magyar labdarúgást.

 

Ha szereted a focit és szeretnéd a legjobb környezetben nézni a mérkőzéseket, akkor látogass el a Puskás Pancho Sport Pub! Kattints ide az asztalfoglaláshoz

 








CIKKEK

esküvő a Symbolban

Ha már gyűrű csillog az ujjaitokon, itt az idő oltár elé állni! Mi készen állunk, hogy akár idén, egy-két hónap alatt megszervezzük a NAGY napot exkluzív környezetben, az esküvői fotózástól kezdve, a szertartáson át, a reggelig tartó lagziig. Isteni menü, világraszóló buli vagy visszafogott vacsora, ahogy ti szeretnétek! Ráadásul mindez Buda szívében, elérhető áron, közel és könnyedén.

céges rendezvény

Tartsatok "Back To The Office" rendezvényt és ünnepeljétek meg, hogy újra együtt a csapat!

symbol new years eve

Say Good Bye to the year of 2021 in style, and greet the new year with a memorable party at Symbol Budapest!

További cikkek >