Rendezvényszervezés

5:2-re legyőztük Ausztria csapatát!

Puskás Ferenc 1945 augusztusában a második világháború után első ízben összeállt magyar válogatottal vett részt az első nemzetközi mérkőzésen, melyen 5:2-re győzték le Ausztria csapatát.

Első magyar-osztrák labdarúgó-találkozó (1945. augusztus 19.)

Képzéséhez és sikeréhez nagyban hozzájárult a csapat edzője, Sebes Gusztáv, akit lenyűgözött Puskás játékstílusa és aki megjósolta, hogy tanítványa egy napon a világ legjobb futballistájává válik.

1949-ben a Kispesti AC a Sportminisztérium védnöksége alá került, új néven, Budapesti Honvédként működött tovább. Mivel a klub ezután a Magyar Honvédséghez (akkori nevén a Magyar Néphadsereghez) tartozott, az állandó játékosai többnyire hivatásos katonák is voltak. Puskás másik közismert beceneve, a „Száguldó Őrnagy” innen ered. A Honvédnél töltött első éve során 50 alkalommal talált a kapuba és ezzel elnyerte első bajnoki címét. Ebben az időben a Budapesti Honvéd volt a legjobb magyar futballcsapat. Játékosai a nemzeti válogatott arculatát is meghatározták. Puskás a Honvéddal ötször nyerte meg a magyar bajnokságot és négyszer szerzett gólkirályi címet. Ebben az évben megnősült és feleségével, Hunyadvári Erzsébettel egész életútja során kiegyensúlyozott házasságban élt. Házasságukból egy lányuk született 1952-ben, Anikó.

 

„Hogy mi fogott meg benne először? A vidámsága. Optimista volt, semmiből sem csinált problémát, szórta a tréfákat, hihetetlenül mulatságos és nagyon éles eszű fiú volt.    ”
– Puskás Ferencné  (Forrás:Wikipedia.org)

 

2016.06.14-én szurkolj te is a magyar válogatottnak az osztrák csapat elleni összecsapáskor a Puskás Pancho Sport Pubban! 

 

Asztalfoglalás: +36307484050








CIKKEK

Ízorgia és kulináris élvezetek

A tavasz és a nyár frissességét hozzuk el neked, ínycsiklandó fogásokkal, amelyek a legjobb alapanyagokból készülnek. Ünnepeld rendezvényeidet a Symbolban, ahol a menük is új köntösben fogadnak.  

Symbol Budapest Álomesküvő helyszín

Lenyűgöző, bulis, elegáns esküvőt szeretnétek a szabad ég alatt, mégis esőbiztos helyen? Ne keressetek tovább!

levegő akrobata a Symbolban

Noha a tavasz színeivel könnyen fel lehet dobni egy céges rendezvény hangulatát, a dekoráción kívül akad jó néhány ötletünk, amitől garantáltan leesik majd a vendégek álla!

További cikkek >