Rendezvényszervezés

Symbol Budapest

E ház története sok-sok ember története.
 


Azoké, akik valaha itt éltek – a Hoffmannoké. Azoké, akik ma azért dolgoznak, hogy ez a hely legyen, különleges legyen – a tulajdonos családtól a séfekig, a világbajnok mixertől a pohárszedőkig. És persze azoké is, akik betérnek ide – Önöké, a vendégeinké.
Rajtunk és Önökön is múlik, milyen történetekkel bővül a ház saját mitológiája, és főként milyen személyes történetekkel, élményekkel gyarapodunk: vendégek és vendéglátók, közösen.
Megtisztelve érezzük magunkat, hogy Önökkel együtt társszerzői lehetünk ezeknek a történeteknek.
 
Üdvözlettel,
a Barna család, Eventrend Holding és a Symbol egész csapata.


 
A Symbol születésének története 


 
Barna Sándor 2000-ben vette meg a Bécsi út 56. alatti rozoga sváb műemlék házat. Az eredeti szándéka az volt, hogy a szezonális balatoni vendéglátás mellett egy állandóan nyitva tartó budapesti vendéglátóhelyet hozzon létre. Kezdetben egy óbudai kisvendéglőt álmodott ide, ám – mint az tőle megszokott – változtatott a tervein.
 
Erről így nyilatkozott: „Mindig olyan helyre vágytam, ahová odaszoknak az emberek, és ahová szívesen visszajárnak. Megláttam ezt a házat, és azonnal beleszerettem. Tudtam, hogy itt meg lehet csinálni ezt a helyet.”
Ez a hely lett a Symbol.


 
A Symbol különlegessége az ódon falak közé épült megannyi vendéglátóegység, melyek változatos gasztronómiai élményt kínálnak.


 
A 220 éves jelző az épp ennyi idős pincére utal. A felújításkor megőrizték a beugrót, a tornácot, a barokk fedélszékes padlásteret. Máig áll a régi kút, melyben a legenda szerint a Szent Koronát rejtették annak idején. Egy másik legenda már a 20. századba repít: Puskás Ferenc, illetve ahogy mindenki ismeri és nevezi, Puskás Öcsi. Az ő emlékét őrzi a Puskás Pancho Sport Pub, amely nemcsak a hazai, de külföldi focirajongók számára is valóságos zarándokhely.
 
A Bécsi út 56. és a Barna család története egybefonódott. Barna Sándor és neje, Gitti Néni, valamint a család fiatalabb tagjai, Katalin, György és Eszter, és minden munkatárs azon fáradozott, hogy ez a hely egyre több vendégnek nyújtson felejthetetlen élményeket. Nap, mint nap hozzáírtak egy-egy sort a Symbol történetéhez…

 

2015-től a Symbol Budapest új üzemeltetővel, az Eventrend Group tagjaként, Kusnyár Gábor ügyvezető igazgató irányításával működik tovább, mint a főváros első számú, “sikeres felnőtteket” megcélzó rendezvény- és buli/koncert- helyszíne!

 




címkék:






CIKKEK

symbol new years eve

Say Good Bye to the year of 2021 in style, and greet the new year with a memorable party at Symbol Budapest!

karácsonyi vacsora a Symbolban

Rendezvény megrendelőinknek ajándék köszöntő itallal, grátisz LED fallal, éjféli pizzával, vagy jövőre 20%-al többet érő rendezvény voucherrel kedveskedünk, amennyiben az alábbi feltételek szerint erre az évre rendezvényt rendel, vagy vouchert vásárol december 22-ig.

EG nyilatkozat

Minden idők legnehezebb időszakát éli a turizmus, a vendéglátás és a rendezvénypiac.

További cikkek >