Rendezvényszervezés

A világ egyik legnagyobb akrobatikus bártender versenye kerül nálunk megrendezésre!

Fabbri Flairsupply nemzetközi flair verseny november 17-én, ahol 18 ország 50 versenyzője mérkőzik meg a 7000 euró összdíjazású versenyen.

Nemzetközi flair verseny

A flair stílus a Koktél című Tom Cruise filmnek köszönhetően a 80-as évek vége óta töretlen népszerűségnek örvend.  Egyre nagyobb versenyeken, egyre több versenyző, egyre nagyobb pénzdíjakért mérte össze tudását.

 

Az ezúttal Budapesten megrendezésre kerülő egész napos rendezvényen a világ legjobbjai lépnek színpadra Japántól az Egyesült Államokon át Európa számos országáig. A résztvevők között többen igazi hírességnek számítanak hazájukban, köszönhetően a Got Talent tehetségkutató műsoroknak.

Az egyik nagy esélyes Alexander Shtifanov Ukraine Got Talent videóját pl. több, mint 50 millióan látták már a különböző közösségi média oldalakon.

 

 

A selejtező 10-18 óra között lesz, az esti szuperdöntő pedig 21 órakor kezdődik. Repülő üvegek, pörgős zenék, színes italok és a világ legjobbjai gondoskodnak az egyedülálló élményről.

A rendezvény ingyenes, és az esti döntő ideje alatt különleges italakciókkal is várjuk a nézőket.

 

A versenyt az interneten is nyomon követheted, a www.flaircomp.com oldalon.








CIKKEK

Ízorgia és kulináris élvezetek

A tavasz és a nyár frissességét hozzuk el neked, ínycsiklandó fogásokkal, amelyek a legjobb alapanyagokból készülnek. Ünnepeld rendezvényeidet a Symbolban, ahol a menük is új köntösben fogadnak.  

Symbol Budapest Álomesküvő helyszín

Lenyűgöző, bulis, elegáns esküvőt szeretnétek a szabad ég alatt, mégis esőbiztos helyen? Ne keressetek tovább!

levegő akrobata a Symbolban

Noha a tavasz színeivel könnyen fel lehet dobni egy céges rendezvény hangulatát, a dekoráción kívül akad jó néhány ötletünk, amitől garantáltan leesik majd a vendégek álla!

További cikkek >